2017. március 24.
Figyelem! Kicsit folytatva a múltkori munkával kapcsolatos bejegyzést és olvasva a reakciókat, ezúttal is szigorúan bosszantó, számos ponton vérlázító tartalom következik. Én szóltam előre…:-)
Van bennem egy anyukarekesz. Ebben tárolok minden olyan érzést, gondolatot, energiát, amit imádok az anyaságban. Azt hihetnénk, hogy az anyukarekesz mindig újratölti magát, kicsit olyan, mint a szeretet, amiből minél többet adunk, annál több keletkezik a helyén, de – és most jön a vérlázító tartalom: ez nincs így. Legalábbis nálam nincs. Nekem az a tapasztalatom, hogy az anyukarekesz igenis képes vészesen kimerülni. Ha az ember folyamatosan együtt van a gyerekeivel, az bizonyos ideig tölti, tölti, tölti rekeszt – nálam ez egyébként olyan kb. sülve-főve 3 nap –, de ha átbillen, rohamtempóban fogyni kezd a rekesz tartalma. És akkor már csak egy dolog képes feltölteni újra: a gyerekek nélkül töltött idő. Szóval, ha ilyen esetben például dolgozom, a barátnőimmel találkozom, vagy csak Palkóval elmegyünk mozizni egyet, az anyukarekesz elkezd szépen megtelni ismét türelemmel, kreativitással, mosollyal. Minden külön töltött perccel egyre több és több lesz benne csupa olyan dologból, amitől jó anyának érezheti magát az ember. Persze ezt sem lehet csak úgy mértéktelenül, mert ha túl sok időt tölt külön az ember a gyerekeitől, és a rekesz egyszer csak túlcsordul, égető lelkiismeret-furdalásként marja végig a lelkünket. Szóval az így keletkezett csupajót minél előbb rá is kell zúdítani a kicsikre.
“Próbáld élvezni a gyerekedet, ez a legfontosabb. A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat, ezért meg kell tőle szabadulni néha. Régen ez nem volt probléma, óriási családok éltek együtt, és mindig volt kire bízni a gyereket. Manapság egy izolált anya próbál két-három gyereket nevelni, ami pokoli fárasztó. Élni kell néha, hogy utána egy jól szívható-rágható anyát kapjanak vissza. Nem számít, hogy mindig rend legyen, jól álljon a függöny, és minden ki legyen vasalva. Nem kell vasalni, hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik. Ha mindennek próbálunk megfelelni, abba beledöglünk, és a gyerekeinkkel is ingerültek leszünk. Próbáljunk felelőtlen szülők lenni, akik élvezik az életet és a gyerekkel való marháskodást, és akkor jó lesz mindenkinek.” – Dr. Vekerdy Tamás”
Sok szakértő megírta már a véleményét, nem én találtam fel a spanyol viaszt. És nem is szeretnék a téma nagy szakértőjeként tündökölni, mert nem vagyok az. Csak egy kétgyerekes anyuka – tény és való, hogy a szerencsésebbik fajtából –, akinek elég gyakran van lehetősége tölteni a rekeszét a gyerekeivel együtt, és nélkülük is. Azért szerettem volna én is megfogalmazni a saját tapasztalataimat, hátha pont ebben a formában segít valakinek megérteni, hogy az anyaságba nem kell belehalnunk, nem várja el és nem is köszöni meg senki, ha erőn felüli áldozatokat hozunk, mártírkodunk csak ezért, mert a jó anya képe úgy égett bele a retinánkba és a tudatunkba, hogy mindig minden helyzetben maga elé helyezi a gyerekeit. Az esetek nagy százalékában persze igen, nem is tudnánk másképpen tenni, és még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy „erőn felüli” áldozatokra és lemondásokra gondolok, nem olyanokra, amiket ösztönösen és természetesen is megtesz az ember százszámra, mert mindennél jobban szereti a gyerekeit. De kell idő arra is, hogy kicsit távolabb lépjünk az életünktől, ettől a zakatoló a werklitől. Épp csak olyan messze, hogy már ne jusson el hozzánk a zsibongás, legyen végre körülöttünk egy kis csend, de ebben a békés, ritkán tapasztalt állapotban mégis gyönyörködhessünk a tündéri gyerekeinkben, és megállapíthassuk, hogy mi vagyunk a földön a legeslegszerencsésebbek, és rohanhassunk vissza hozzájuk.
Tudjátok, hogy imádom a gyerekeimet. De közelről nem mindig látszik, mekkora boldogságban van részünk. Néha kell a tér, a távolság. Kell a rekreáció az anyukaagyamnak, a töltődés az anyukarekeszemnek.
Alig várom az ünnepeket, a hosszú hétvégéket, amikor intenzívebben együtt lehet a család. De töredelmesen bevallom Nektek, hogy például a nagy téli szünet után alig vártam már azt is, hogy visszazökkenjen minden a normális, hétköznapi kerékvágásba, és egyedül lehessek egy kicsit a saját gondolataimmal. És nem szégyellem bevallani azt sem, hogy amikor a szülés után elkezdtem vissza-vissza térni a munkába, az nekem maga volt a pihenés. Kellett, mint egy falat kenyér.
Boldog anya, boldog gyerekek – én ebben a képletben hiszek. És tudom, hogy mindenkinél mást és mást jelent ez a boldogság, és ez így van jól!!! A lényeg, hogy nektek is jó legyen, ne csak a kicsiknek!
Ha minden percet a gyerekeiddel töltesz, mert igazi, nagybetűs, JÓ ANYA szeretnél lenni, de közben mégis észreveszed magadon, hogy ingerült vagy, nincs elég türelmed, már nem jutnak eszedbe kreatív ötletek, ha csak vánszorog a nap, vedd fontolóra, hogy esetleg mégiscsak önző, rossz anya legyél egy pici időre, szervezd meg, hogy azt csinálhasd, ami neked fontos, ami neked kényeztetés, ami neked esik jól, hogy aztán újult erővel, friss energiákkal telve robbanhass vissza a gyereked életébe.
És akkor még nem is beszéltünk a férjekről… Azt hiszem, máris megvan a következő témám.:-)