2015. 06. 24.

Tegnap nagyon nyűgös napunk volt. Ráadásul mindkét gyereket egyszerre gyűrte maga alá a hisztéria, és ilyenkor kiszámíthatatlan, hogy mitől lesz kicsit rózsaszínűbb a világ. Most anya kellett. Apa pedig legörbülő szájjal megállapította, hogy őt egyik gyerek se szereti, ami nyilvánvaló butaság, csak hát Palkót meg a butaság gyűrte maga alá. A szuperapákkal is megesik néha:-)

A hétvégén Apák napja volt, és bár pár hónapja már szavakba öntöttem, hogy mennyire hálás vagyok mindenért, de azért ott motoszkált bennem, hogy valahogy jó lenne a „hivatalos” ünnep alkalmából is kifejeznem, milyen sokat jelent nekünk, hogy ő tényleg a szuperapák – remélhetőleg népes – táborát erősíti. Elhatároztam, hogy készítek egy neki egy kis videót, mert hát végülis ez az én valódi szakterületem, mint tévés, vagy mi a szösz:-)

Három este bütyköltem a filmet: szorgosan gyűjtögettem az anyagokat, amiket telefonnal, fényképezőgéppel, táblagéppel és minden lehetséges a kezünk ügyébe eső dologgal rögzítettünk, amikor valami emlékezetes dolgot műveltek a gyerekeink. Képzelhetitek... Úgy tűnik, folyamatosan csak azt tettek, mert irgalmatlan mennyiségű gigabájt gyűlt össze a számítógépen, a laptopokon, a telefonjainkban. Milyen érdekes, hogy nekik már ennyire konkrét és kézzel fogható emlékeik lesznek az egész gyerekkorukról... Bennem is élénken élnek dolgok, de fogalmam sincs, hogy ugyanazt látnám-e, ha visszanézhetnék egy videót mondjuk apukám mobiljáról – ha lett volna neki –, ahogy az egyik nyári délután az udvarunkon labdázunk Berry-vel, a kutyánkkal, és tényleg akkora hős voltam-e, amikor elengedett kézzel és lábbal bringáztam a szomszéd gyerekekkel az utcánkban. (Szerintem amúgy igenJ) Azokról az „emlékeimről” nem is beszélve, amikre igazából én nem is emlékszem, csak a családi anekdoták alapján építgettem fel a tudatomban a pici sztori-mozaikokból. Ha mindent ilyen egyértelműen visszanézhetnék, akkor is az lennék, aki vagyok? Azt gondolnám magamról, amit most gondolok?

Ahogy készítgettem Palkónak a művet, hatalmas utazást tettem én is az elmúlt bő két évben. És olyan jó, hogy tényleg, minden túlzás nélkül, igazán giccses, amit láttam! Megélni is az volt, de rögzítve természetesen a best of pillanatok vannak, tehát az élmény még émelyítőbb! És csak attól nem válik ehetetlen cukorsziruppá, mert ott voltam, én voltam, benne voltam, és tudom, hogy minden egyes kocka igaz!   

Amikor nekikezdtem, még volt bennem egy olyan gondolat, hogy a kész filmet felteszem majd ide a blogra, hogy megmutassam nektek is, mert nyilvánvalóan nagyon büszke leszek a kiscsaládomra. De ahogy haladtam előre a munkálatokkal, egyre biztosabb lettem abban, hogy ez nem fog megtörténni... Ne haragudjatok, de úgy döntöttem, hogy ez a film csak Palkónak szól, és túlságosan intim ahhoz, hogy megosszam mindenkivel. És nem is kell mindenáron nyomakodni az én gyerekeim szuperapukájával, ha egyszer ott van a ti családotokban is a tökéletes szuperapa! Aki úgy vicces, ahogy te sose tudsz lenni, mert ez a bolondozás csak a szuperapáknak megy zsigerből.  Aki türelmesen végighallgatja a használati utasítást a gyerekekhez, amikor magukra hagyod őket, pedig már réges-régen nincs szüksége mankókra, hiszen kialakították a saját rendszerüket, ami persze sokszor nyomokban sem hasonlít a tiédre, de valahogy mégis ugyanolyan jól működik. (És szuperapu van annyira tapintatos, hogy ezt nem is köti lépten-nyomon az orrodra, hogy ne idegeskedj, mert persze úgyis azt tennéd:-)) Aki lazaságot, szabadságot, bátorságot vagányságot tanít a puszta létezésével, de közben olyan masszív védőhálót von a család köré, hogy tudod, abban soha nem lehet semmi baja még a legbátrabbaknak és a legvagányabbaknak se. Aki úgy tudja szereti a szeme kis fényeit, hogy belesajdul a szíved a boldogságba, amikor nézed őket.

Szóval néhány nappal a hivatalos Apák napja után én ezúton üdvözlöm az összes szuperapát, és üzenem, hogy akkor is imádjuk őket, ha olykor bosszúsan „pampogunk”, hogy valamit nem így vagy nem úgy kell a gyerekkel. :-)

Én nem tartozom azok közé, akik fintorognak minden új keletű ünnep bevezetése miatt. Boldog vagyok, hogy egyre elterjedtebb az Apák napja! Persze, igen, legyen minden nap Valentin nap és minden nap Karácsony, de kellenek a különleges alkalmak, és nem baj, hogy ezen a napon biztosan nem mulasztunk el köszönetet mondani! Szóval KÖSZÖNJÜK!

A videó meg most a miénk marad... Ne haragudjatok:-)