2016. november 7. 

Javában tombol az ősz, az egyik kedvenc évszakom. Az, amelyikben a legjobb barátunk a gumicsizma, amikor a gyerekek zsebei folyton tele vannak Makk Marcikkal és Kippkoppokkal, amikor újratanuljuk a dolgos hétköznapok szigorú ritmusát a nyári lazaság után. A pocsolyázás kötelező program, de van itt még néhány elmaradhatatlan teendő a szezonra – ha szeretnénk, ha nem.

Tökfaragás: Amikor már halloween előtt egy héttel elkezdik elárasztani a facebookot az ismerősök vicsorgó tökfejei, az ember késztetést érez, hogy maga is nyomjon egy satuféket az útmenti zöldségesnél, hogy beszerezze az idei dekoralapanyagot, nehogy lemaradjon. (Mert hát milyen anya már az olyan, aki nem farag legalább egy tököt a gyerekeinek…?) Szóval jöjjön, aminek jönnie kell. Az első meglepetés, hogy ezek a tökök mindig jóval nehezebbek, mint amire tavalyról emlékszünk – persze, hiszen a már a kibelezett, kifaragott példány súlya marad a kezünkben. Második meglepetés, hogy mennyire ki tudja szárítani az ember kezét a tök belsejében való turkálás, és hogy milyen ragaszkodóak ezek a nyálkás kis magcsimbókok... A harmadik dolog, amit mindig megszépít az idő, hogy a tökfaragás még egy bitang éles késsel is milyen komoly meló. Különösen, ha az ember nem elégszik meg a klasszikus motívumokkal, ha már egyszer belevág, és csak azért is flikk-flakkos mesemintákkal szeretne a gyermekei kedvében járni. (Igen, ez én vagyok. Úgy kell nekem.)

Ajánlott ismétlésszám: én imádom csinálni, de még így is azt mondom, hogy szezononként az az egy alkalom is bőven elegendő.

Családi falevélsöprögetés az udvaron: Na, ha valami miatt imádom az őszt, akkor az ez: a csodálatos levél-színkavalkád a sárgától a rozsdapirosig. A földet borító puha takaró, amiben giccsesen jó térdig gázolni. Olyan ez is, mint a pocsolyázás, őszi program 1.0, egyszerűen nem kihagyható. Ideális hétvégi időtöltés apukákkal, akik férfias példamutatással uralják a természetet, és a söprűvel életveszélyesen hadonászó, de nagyon boldog és büszke gyerekekkel. Plusz nincs is szebb, mint az odébb söpört levélkupacok alól előbukkanó giliszták látványa. (Ja? De.)

Ajánlott ismétlésszám: ha a valódi eredmény a fontos, akkor minden nap kellene, mert hiába söpri el az ember a nagyját, másnapra pont ugyanúgy néz ki minden, mintha semmi se történt volna. Ha csak az élmény számít, akkor bőven elég egyszer egy szezonban. Hiszen úgysincs semmi értelme. Lásd fentebb.

Látogatás a gyógyszertárban: Nem, ez még nem komoly ez az ugató köhögés, amit Venci produkál pont a hosszúhétvége előtt… Micinek is épp csak csillog valami az orra alatt.  Mert most jött be a hidegről! Csak azért… Elegendő betérni a helyi patikába, egy kis okosságért, biztosan tudnak ajánlani valami csodaszert, amivel visszafordíthatjuk a folyamatot. Pikk-pakk túlesünk rajta, ez nem betegség, dehogy, csak egy kis őszi nátha-féleség… Úgy nevezett náthácska. Nem leszünk betegek. Nemleszünkbetegeknemleszünkbetegeknemleszünkbetegek…

Ajánlott ismétlésszám: betegség-para esetén akár naponta, egészen addig, amíg nem ismerjük be a nehezen beismerhetőt. Ekkor jöhet a következő program.

Látogatás a gyerekorvosnál: Az őszi kötelező. Szeretnénk kihagyni, de sajnos általában nem fakultatív a dokinál tett vizit. A cél, hogy ne legyen gyakoribb annál, mint amilyen gyakran mondjuk a nagyszülőkkel találkoznak a gyerekek…

Ajánlott ismétlésszám: Mázli kérdése. Szerencsés esetben szezononként egyszer. Kevésbé szerencsés esetben – és ha a gyerekeink közösségbe járnak, szinte biztosan – kb. három hetente…

Pánikszerű kabátvásárlás: ez az anyukák kedvenc őszi sportja. Előzménye, hogy az évszak általában az indiánnyárral kezdődik, amitől egyszerűen nem komolyan vehető. A szikrázó napsütésben és a 20-25 fokban nem hisszük el, hogy holnapután már itt lehet a cidri. Aztán egyszer csak tényleg itt lesz. És akkor a reggeli pánikban öltöztetnénk a gyereket a meleg kabátjába, de rájövünk, hogy az ujja csak a könyökhajlatáig ér. Pöti problem. Ekkor indul ez a nagyszerű program. Tovább színesíti a kihívást, ha több gyerek is van a háznál.

Ajánlott ismétlésszám: szezononként egy alkalom pont elegendő belőle. Én azzal igyekszem trükközni, hogy eleve három számmal nagyobb kabátot veszek, hátha nem növik ki a gyerekek jövőre. Volt már olyan, hogy sikerrel jártunk:-) Az egy másik kérdés, hogy megéri-e mókásan billegő, nehezen mozgó pingvineket csinálni a gyerekekből a praktikum zászlaja alatt…

Bosszankodás az óraátállítás miatt: Szerencsére már szinte minden kütyü okos körülöttünk, úgyhogy nem kell külön végigtúrázni a lakás összes berendezését, és megtanítani őket a téli időszámításra. Szinte. De mindig akad egy-két bosszantó kivétel, ami a szívbajt hozza az emberre a lehető legváratlanabb helyzetekben. Élen járnak ebben az autók.

Ajánlott ismétlésszám: szezononként egyszer, de akkor legalább egy hétig tart, mire mindenhol minden átáll.

Éjjeli gyerektakargatás: Kint már hűvös van, de még nem fűtünk, vagy befűtöttünk ugyan, de kint még pont enyhe az idő, ezért este még izzadnak a gyerekek a meleg pizsiben, viszont hajnalra már fagypont körül alakul a hőmérséklet, így a szobájuk is jobban lehűl, szóval inkább mégis feladom azt a trikót a hálócucc alá. Ha kilóg a lába, megfagy, ha nyakig betakarom, megsül, és különben is lerúgja magáról a paplant. De ha lerúgta, reggelre tényleg didereg. Az érzékelő föl-le kapcsolja a fűtést, én meg egész éjjel járőrözöm és takargatok szorgosan, mert azt érzem, hogy az istennek nem sikerül eltalálni a hőmérsékletet. Mostanában persze a probléma megoldja önmagát azzal, hogy mindenki a mi ágyunkban köt ki, ott meg aztán takargathatok non-stopkedvemre:-)

Ajánlott ismétlésszám: kényszereseknek éjszakánként min. 2 alkalom…

Helló ősz, én így szeretlek!