2014. 08. 28. 

A játszótér

Mici szerint: bandázós hely, ahová kizárólag motoron menő érkezni. Igaz, hogy én még csak váltott lábbal tudok toporogni vele, és anya valamiért pár perc után mindig felvesz, és inkább cipeli a járgányomat is, pedig én még szerettem volna bekanyarodni megnézni azt a szép virágot, meg a kavicsokat, meg azt a kutyát, meg a hangyákat, és ez csak egy szűkített lista az elképesztően érdekes dolgok közül a játszóra vezető úton... Na mindegy. Ha már egyszer ott vagyunk, úgyis végigpróbálgatom a többiek motorját is, még ha anya csúnyán néz is ilyenkor. A játszótér nekem egyébként is erről szól: a sok bokros teendőm mellett – homokozás, csúszdázás, hintázás, szaladgálás –, mindenkit nagyon-nagyon alaposan megfigyelek...

Anya szerint: Egy hely, amely mágikus erővel bír, mert abban a pillanatban, ahogy átléped a kapuját, máris jobb anyának érzed tőle magad. Elönt a kellemes elégedettség-érzés, hogy sikerült, ma is eljutottunk a „játszóra”, ahol a gyerek szocializálódhat, friss levegőn van, és nem győz válogatni a különböző szórakozási lehetőségek között, ergo biztosan jól érzi magát. És nem mellesleg végre egy kerítéssel határolt terület, ahol megkönnyebbült sóhaj kíséretében szabadon lehet engedni ezt a kis szélvészt, és nem kell percenként attól rettegni, hogy egy járdán bringázó kerekei alá szalad. (Attól viszont persze kell, hogy vajon melyik mászókáról dob egy hirtelen fejest, de hát az anyukáknak is kell valami izgalmas elfoglaltság, amíg a gyerek szórakozik...)

A homokozó

Mici szerint: a hely, ahol homokot lehet szitálni órákon át, és persze sütit sütni belőle, sőt, meg is kóstolni, de csak akkor, ha anya épp nem néz oda, mert ha látja, akkor azonnal rám szól, amit nem is értek, mert máskor meg ő szokott könyörögni, hogy kóstoljak meg mindenféle furcsa dolgot. De az igazi kedvencem, amikor a padkára újra és újra homokot pakolok, és aztán a kezemmel lesöprögetem. És az is jó, ha a lapátommal hadonászhatok, és olyan vicces, ahogy szóródik a homok mindenfelé! A többi gyerek szokott is nevetni rajta, csak az anyukáik nem...  

Anya szerint: az a hely a játszótéren, ahol kizárólag kényelmetlen pózban lehet lekuporodni a gyerek mellé – általában egy vékony betonpadkára vagy egy erősen szálkás, keskeny falécre –, de cserébe tutira itt töltöd a leghosszabb időt... A hely, ahol folyamatosan készenlétben kell lenned, hogy kiszúrd, melyik oldalról készül valaki egy nagy lapát nedves homokot a kislányod nyakába zúdítani, ami nem csak neki kellemetlen, de neked is, mert te mosod ki este otthon a hajából. Meg a füléből. Meg a popsijából.

A homokozós készlet

Mici szerint: színes játékok, amik valahogy mindig ott teremnek, ha becsücsülök a homokozóba. Ezek a dolgok az enyémek, úgyhogy vigyázok is rájuk. Ha éppen nincs sürgős lapátolni valóm, és kiszúrom, hogy valaki elvette valamelyiket, azonnal megyek, és visszaszerzem. De közben azért én is szívesen megnézegetem, hogy mások milyen szettel érkeztek. Nincs harag, ugye?

Anya szerint: kis műanyag vackok, amiből persze nagyon hasonló van mindenkinek a homokozóban, ezért távozáskor mindig feszülten próbálsz rájönni, hogy vajon melyik kislapát és sütiforma tartozik hozzátok...? Ilyenkor mindig megbánod, hogy nem vagy te is kicsivel pedánsabb, és írtad rájuk alkoholos filccel a gyerek nevét – de legalább a monogramját –, hogy meggyorsítsd az összevadászás folyamatát. De ugyanakkor szedegetés közben elég nagyvonalúan is kezeled a helyzetet, hiszen mégis csak párszáz forintos tételekről van szó, tehát benne van a pakliban, hogy egy-két darab gazdát cserél, netán ott marad, és bekerül a kincstári játékok közé. Kivéve, ha ez az a bizonyos fagyis szett, amelyről most, hogy gyereked van, tanultad meg, mennyire menő, vagy az a kék platós kocsi, amit már annyiszor próbáltak meg lenyúlni tőletek, mert az meg aztán tényleg nagyon-nagyon cool! Így anyatigrisként vetődsz rá, ha valaki 5 méternél távolabb szeretné vinni, pedig alapvetően nem is vagytok játékirigyek...

A csúszda

Mici szerint: ez egy érdekes műanyag izé, aminek fel lehet menni a tetejére. De nem olyan, mint a lépcső, hanem sima, úgyhogy mindig nagyon dolgozom kézzel, lábbal, hassal, hogy sikerüljön felmásznom rajta. Valamiért anya azt hiszi, hogy ezt pont fordítva kell, úgyhogy sose hagyja, hogy felküzdjem magam. Inkább megfog, és fentről csúsztat lefelé, amiért én mindig nagyon kinevetem. J

Anya szerint: az egyik legstrapásabb játszótéri tereptárgy, amennyiben a gyereked még nem tudja rendeltetés szerűen használni. (Értsd: nem tud felmenni a kislétrán, hogy aztán a másik oldalon lecsússzon...) Ez esetben rád vár a feladat, hogy erősítsd a kar-, hát- és combizmaidat, feltedd a gyereket a tetejére, és a kezét fogva lecsúszdáztasd. A gyakorlatot nem elég egyszer elvégezni, alkalmanként minimum 10-15-ször ismétlendő...

A hinta

Mici szerint: egy lebegő szék, ami nagyon viccesen himbálózik, és majdnem olyan magasra repülhetek vele, mint a kismadarak. Ilyenkor alaposan körülnézek odafentről, lóbálom a lábamat, sőt, a karjaimat is, bár anya mindig furcsa pofákat vág, ha elengedem a kapaszkodót.

Anya szerint: a stresszoldó.  Beleülteted a gyereket, elindul a menet, és persze vele a mondóka: „hinta-palinta...” Két lökés, és ahogy mindent betölt a lobogó hajú, felszabadult kacagás, hirtelen azt érzed, a hintával és a benne ülő boldog gyerekkel együtt minden gondod elszáll, ami volt, van és lesz ezen a földön.

Hát ezért szeretünk mi játszótérre járni. :-)