2017. január 9.

#tavalyisezzelindítottamazévet #olyanjólsikerült #háthabejönidénis

2017-ben igyekszem bebizonyítani a gyerekeimnek, hogy a paradicsomos tésztán, a húslevesen, a virslin és még néhány basic kaján kívül más dolgokat is tudok főzni, ráaádsul nem is rosszul. És akkor talán nem fordul elő legközelebb karácsonykor az, ami most szenteste történt, hogy Mici és Venci egy emberként bundáskenyeret követeltek tőlem ünnepi vacsora gyanánt…

#nanáhogyelkészítettem #bundáskenyérazújhalászlé #franciamarhahúsosfazekatiskérhettekvolna #deaznemkellett

Ha addig élek is, idén biztosan megtalálom a megoldást arra, hogy hogyan lehet időben lekínlódni a gyerekeket este aludni. Mindenki azzal biztatott, hogy majd ha elkezdődik az ovi és a bölcsi, minden könnyebb lesz, mert napközben alaposabban kifáradnak. Jelentem, nálunk eddig nincs nagy különbség... Az én gyerekeim aztán nem dőlnek ki előbb, hiába minden praktikám. Az ünnepek alatt persze még jobban elharapódzott a helyzet, a gyerekek velünk ébredtek és szinte velünk is tértek nyugovóra – földrajzilag is, értsd: éjszaka átszivárogtak a mi ágyunkba –, ami hosszú távon nincs túl jó hatással az ember felnőtt kapcsolataira.

#tartóselemvanagyerekekben #énisilyetakarok #szilveszterkorisegyüttbuliztunk

A kislányom már karácsony után három nappal azzal jött, hogy mit szeretne majd kapni a „második karácsonyra”. És akárhányszor megy át a legjobb barátnőjéhez játszani, mindig az a vége, hogy hazatérve krokodilkönnyek között ecseteli ez a szegény, nehézsorsú, nem elkényeztetett kislány, hogy a Szonjának mennyivel szebb és jobb játékai vannak. 2017-ben nem dőlök be a legangyalibb mosolynak, a legmézesebb kérésnek, a legmeggyőzőbb kiscicaszemeknek sem.

#mindenemetodaadnám #dekövetkezetességisvanavilágon

Nem lehetek ennyire lúzer, hogy egy újabb évet hagyok elfutni anélkül, hogy végre fotókat nyomtassak a képkeretekbe, amiket a gyerekeim szobájába vettem a falra… Komolyan, tiszta ciki.

#mégjóhogyfotósaférjem #idénvalahogycsakmegugorjuk

Fogadom, hogy mostantól egy darabig semmit nem veszek a kislányomnak, ami kék, még akkor sem, ha pillangók vannak rajta, és adott esetben sokkal ízlésesebb, mint a rózsaszín verzió. Életem egyik legtisztább, legérzékenyebb és egyben legszebb pillanata volt, amikor Mici erőt gyűjtött, és nagy nehezen bevallotta, hogy mennyire nem szereti felvenni a világoskék overall-nadrágját, mert az fiús színű. Hónapok óta hordja egyetlen nyekkenés nélkül, de karácsonykor kiszakad belőle ez az őszinte vallomás. Nem haragudtam rá. A helyében én is utálnám.

#márakkoristudtamhogyeznemazigaziamikormegvettem #deakabátjábanisvoltvilágoskék #akislányomegyhercegnő

Fogadom, hogy végre veszek gumiszalagot, és bevarrom a kesztyűket mindkét gyerek kabátujjába.

#mennyirecikianyukavagyok #márrégesrégmegkellettvolnatennem

Az egy dolog, hogy 8 év együttélés után a házasságomban már lazul a fegyelem – helytelenül persze, jegyzem meg csendesen –, de fel kell ismernem, hogy már a gyerekeim jelenlétében is össze kell kapnom magamat, ha példát szeretnék mutatni igényesség, ápoltság témakörben. Semmiképpen nem szeretném a folyamatos tökéletesség illúziójával – hiszen ez tényleg csak illúzió lehet 2 gyerek mellett…– az egy életen át tartó megfelelés csapdájába hajszolni a nőiességét épp most bontogató Micit, de fogadom, hogy amennyiben éppen szőrös a lábam – igen, elő szokott ez is fordulni – 2017-ben legalább nem dugom a gyerekeim orra alá. És akkor talán elkerülhetőek az ilyen és ehhez hasonló, roppant elgondolkodtató párbeszédek:

-       Anya, ez meg miiii?!!!

-       Szőr.

-       Anya, akkor te most apa vagy…?

#pedignemisvoltolyanhosszú #dekiszúrtákhogyvalamiszúr

Lassan csak belökjük ezt az évet is! Élvezzétek minden egyes napját, anyukák!

Nóri