2017. március 6.

A slágertéma, az állandó gumicsont, amitől nehezen tudok én magam is szabadulni. A napokban megint előtérbe került egy Mokkás beszélgetés kapcsán, és az újságírók is rendszerint ezzel a kérdéssel nyitnak nálam most, hogy intenzívebben beindultak a tavaszi tévés munkák. Őszintén azt gondolom, hogy nem igazán lehet referencia az, ami a mi családunkban történik, hiszen én is és a férjem is kötetlen időbeosztásban dolgozunk – annak minden előnyével és hátrányával – vannak könnyebb és nehezebb időszakok, de tudunk ügyesen sakkozni a feladatokkal, és valahogy aztán mindig összeáll a kép. Hozzá szoktam már, hogy ismert nőként, anyaként mindig mérlegre kerülök, ha feljön ez a téma. Ha dolgozom, az nagyon látványos, benne van a tévében. Elindul a főcím, és az ellendrukkereim szemében máris felsejlik egy szívtelen, önző nő képe, aki pénzért bármit megvesz, például nyolc bébiszittert, akik nevelik helyette a gyerekeket, amíg ő esténként a tévében parádézik. Ezzel a részével nem is érdemes foglalkozni. De mivel sok szempontból mégis pontosan ugyanúgy intézzük az életünket, ahogy bárki más, az én példám minden dolgozó anyuka példája is lehet. És mint ilyen, szeretném kikérni a magam és több millió társam nevében az alábbi kérdéseket:

„Karrier vagy anyaság?” Egy sikeres édesapának miért nem teszik fel ugyanezt a kérdést? Karrier vagy apaság? Miért elképzelhetetlen az, hogy a gyerekekkel kapcsolatos feladatokból egyformán vesszük ki a részünket? Nagyon ritkán feszülünk egymásnak a férjemmel. De ha konfliktusunk adódik, az leginkább azért fordul elő, mert ha együtt a család, túlságosan kisajátítom a gyerekek körüli teendőket. Minden csak úgy lehet jó, ahogy én meghatározom. Pedig miért ne lehetne egy apukának is szava abban, hogy kell-e még egy réteg ruha, és hogy belefér-e még egy játék, mielőtt elindulunk fürdeni esténként, stb.

Munka vagy anyaság? Könyörgöm, az anyukák nagy része nem is választhat! Ez nem egy vagy-vagy kérdés! Dolgozni kell, mert egy fizetésből kevesen tudnak eltartani egy három-négy fős családot. Vagy a hangsúly a karrieren van? Ha nem csak robotolni akarsz, hanem esetleg szeretnél magadnak egy kis sikerélményt a munkahelyeden, töltődni és élvezni azt, amit a gyerekeidtől távol töltött időben csinálsz, akkor az valami bűnös dolog? Akkor már nem is lehetsz jó anya, csak egy törtető karrierista? Komolyan mondom, ez micsoda butaság? És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mi, magyar anyák milyen szerencsések vagyunk külföldi társainkhoz képest, és nem is kell olyan nagyon messzire menni, mert itt Európán belül is több olyan ország van, ahol három hónapot tudsz otthon lenni a gyerekeddel, aztán várnak vissza a munkahelyedre. Slussz. Szuper, ha valaki otthon szeretne és otthon is tud maradni a gyerekeivel. De szerintem önmagában nem ez tesz valakit jó anyává.  

„Hogyan tudod összeegyeztetni...?” Hogyhogy hogyan? Pontosan úgy, ahogy a másik több millió anyuka rajtam kívül. Pontosan úgy, ahogy minden egyes család intézi ezt a dolgot. Apukák és nagyszülők is vannak a világon, halló! És nálunk speciel alig várják, hogy végre teljhatalmat kapjanak, és ne lihegjen a nyakukba a kontrollmániás anyuka – én –, és kicsit úgy intézhessék a dolgokat a gyerekekkel, ahogy nekik jól esik. A gyerekeink számára pedig ettől lesz még kerekebb a világ.

„Ki van most a gyerekekkel…?” – kapom meg rendszeresen a kérdést, és ha ehhez még egy enyhe szánakozó arckifejezés is társul, na ott tényleg kezdem elveszíteni a türelmemet. Ez milyen kérdés már? Miért? A kérdező mégis mit feltételez? Sokan biztosan valami sokkoló és elítélhető válaszra várnak, de az esetek nagy százalékában erre mindössze annyit tudok mondani – dobpergés…–: az apukájukkal. Bumm. Mert az is van nekik. És néha tudok ilyen drámai válaszokkal is szolgálni, hogy: az oviban. Esetleg: a nagypapával/a nagymamával vannak. Mindegyik vérlázító, tudom.

Előbb voltam dolgozó nő, mint édesanya. Abban a pillanatban, ahogy megszülettek a gyerekeim, átitatta az összes sejtemet ez a mindennél magasabb rendű létforma, de a váz azért maradt az, ami. A gyerekek előtt is szerettem az életemet, szerettem a munkámat. Most is szeretem. Az anyasággal beépült a szervezetembe egy hibátlanul működő inga is, ami könyörtelenül és tévedhetetlenül jelez gyomortájékon, ha túlvállalom magam, vagyis ha kibillen a helyéről az egyensúly. És akkor azonnal lépek, hogy visszaállítsam. Hiszek abban, hogy mint ahogy a gyerekeink is különböznek, úgy mi anyukák is különbözőek vagyunk. És nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Higgyétek el, hogy minden anyukában működik ez az inga. És azonnali lelkiismeret-furdalással jelez a legkisebb kilengésre. Minden család más, minden élethelyzet más, és minden esetben meg lehet és kell találni a tökéletes egyensúlyt. És ez nem csak a gyerekeink érdeke, hanem a miénk, anyukáké is.

Egyébként meg a hétvégén rossz anya voltam, mert dolgoztam. Szombaton is és vasárnap is. Kiszakadt a szívem mindkét nap, amikor 7:30-kor beültem az autóba, és otthon hagytam a családomat. De aztán a férjem beültette a gyerekeimet a kocsiba, és kicsit helyre billenetette az ingámat. Meglátogattak a stúdióban:-)

 Együtt volt minden, amit szeretek: a családom és a munkám.