2014. 12. 09.

Na tessék, már a férjemtől kapott adventi kalendáriumban is Micinek szóló kockákat és kisállatokat találok minden este... De ez így van jól, az ünnep most már visszavonhatatlanul és végérvényesen a gyerekekről szól. Szeretem:-) Tavaly még kicsit a magunk kedvéért csináltuk a felhajtást, mert persze, az volt az első közös karácsonyunk a kislányunkkal, de azt a nála háromszor nagyobb plüssmacit is igazándiból azért vettük, hogy számukra emlékezetes maradjon, mit kapott a legeslegelsőn. Nem annyira a karácsony volt Miciért, hanem Mici volt a mi karácsonyunk ragyogó kisangyala, a „sztárvendég”, aki bearanyozta az estét. (A maci azért nem volt rossz vétel... Csak pár hónapnak kellett eltelnie, hogy a tulajdonosa is elkezdje értékelni, és óriási barátság szövődjön kettejük között:-) )

Idén viszont már mindennek súlya van. Gondos tervezést, szervezést igényel minden lépés: az ajándékok kitalálása, beszerzése, a bababarát menü összeállítása, a fa kiválasztása, feldíszítése, a pontos időzítés, hogy minden tökéletesen sikerüljön! Az egész ünnepi felhajtásnak tökéletes főpróbája volt a Mikulás érkezése a múlt héten. És sajnos be kell látnom, hogy fel kell még nőnöm a feladathoz, mert akadtak hiányosságok... Kezdjük ott, hogy a csizma ugyan kikerült az ablakba, mire kellett, ajándék is volt benne, Mici meglepődött, és örült is annak, amit benne talált, de például az már nem 100%, hogy meg is értette, miért történik ez az egész. Pedig hetekkel előtte elkezdtem neki Mikulásos meséket adagolni, megmutattam neki a szakállas apót, beszéltem a rénszarvasokról, az ajándékokról. Szerettem volna, ha élőben is bekopogtat hozzánk este a Mikulás, mert élénken emlékszem, én is mennyire imádtam ezt gyerekkoromban, még akkor is, ha az utolsó pár évben már pontosan tudtam, hogy a Télapó szakáll alól Szondi Sanyi bácsi kacsint össze cinkosan a szüleimmel. Szóval én is beszerveztem Fegya barátunkat a nagy performanszra, de végül lefújtuk az akciót, mert kicsit betegesen telt a múlt hét, meg jelmezt sem találtam olyan igazit, szépet, nem lebukósat. Meggyőztem magam, hogy különben is csak megijedne tőle Mici, és nem maradna jó élménye az egészről, még akkor sem, ha ajándékot kap. Inkább jövőre, amikor már kicsit nagyobb lesz! Most így utólag azt gondolom, ha élőben is találkoznak, talán többet értett volna meg az egész Mikulás-jelenségből, így kicsit súlytalan maradt a dolog.

Nekem ezt az örömtől csillogó szempárt hozta idén a Mikulás:-)

Mikulásként is megbuktam. Elég sok ablak közül választhattunk volna, hogy hova tegyük ki a csizmát, de természetesen a legnehezebb pályát választottuk: Mici szobájában, az ágyával szemben. Nálunk is mindig így volt, és tudom, milyen boldog érzés futott át rajtam, amikor éjszaka felébredtem, odapillantottam, és már láttam, hogy a cipőnkben ott csillognak a megtömött Mikulás-zacskók! Mosolyogva fordultam a másik oldalamra, hogy gyorsan visszaaludjak, és egy szempillantás alatt reggel legyen, és lehessen menni bontogatni! Szóval azt éreztem, ha a folyosón vagy az ajtóban van a csizma, az nem az igazi! De amikor éjjel 1-kor ott álltam Mici ajtaja előtt a zörgő ajándékokkal totál lefagyva, hogy tuti fel fog ébredni már a mozgásra is, nem hogy arra a zajra, ahogy tuszkolom a csizmájába a bemasnizott túró rudikat – igen, ezzel kapcsolatban is magyarázattal tartozom... – végül meghátráltam. Tudtam, hogy Mici idén még nem keresi automatikusan az ajándékokat, úgyhogy elég lesz akkor becsempésznem, amíg ébredés után az apján tornázik már a mi ágyunkban. Így is tettem, Mikulás-light. Nem vagyok rá büszke. A túró rudikról meg csak annyit, hogy ez most az abszolút kedvenc, ezért gondoltam, hogy a játékok mellett ennek sokkal jobban örül majd, mint bármilyen Télapó figurának, különösen úgy, hogy csokit nem is nagyon eszik. Örült is, de mivel túró rudit szinte minden nap ehet, épp csak annyi volt a különbség, hogy hirtelen nagyobb dózisban kapta, és persze fel is bontotta egyszerre az összeset, – ami miatt meg én nem voltam annyira boldog –, szóval délre már semmi nyoma nem maradt annak az érzésnek, hogy itt most valami nagy dolog történt, mert nálunk járt a Mikulás...

Két hetem maradt, hogy összekapjam magam, magunkat. És lehet, hogy ez a Mikulás most még kicsit felemásra sikeredett, de ahogy ott hasaltunk Mici szobájában a padlószőnyegen az egész család pizsiben, kócosan az ajándékokat bontogatva, és elindítottam a telefonomon az egyik kedvenc karácsonyi dalomat, (It’s beginning to look alot like Christmas) azt éreztem, hogy ez lesz életem eddigi legszebb ünnepe...

Boldog készülődést Nektek is!