2014. 07. 14.

A kutyák csodálatosak.

Ahogy olyan sok területen ismerték már fel a négylábúak jótékony terápiás hatását, én tényleg receptre írnám fel őket túlparázós anyukáknak is. Nálam bevált!

Alap emberi tulajdonság, hogy imádjuk riogatni egymást mindenféle dolgokkal. Most nálunk éppen a két gyerek közötti kis korkülönbségből adódó „fúdenagyszívásleszazelsőháromév” kezdetű van porondon, de Mici születése előtt is tömegével kaptuk a rosszalló hangsúllyal feltett kérdést felhúzott szemöldökű jóakaróktól, hogy mit fogunk kezdeni a kutyával, ha megjött a kisbaba? Mégis mit? Néztünk egymásra Palkóval némileg értetlenkedve, mert bár valóban hallottunk már kifejezetten kisbabás szülők ijesztgetésére kifejlesztett rémtörténeteket megvadult, féltékeny négylábúakról, de valahogy hiába próbáltuk behelyettesíteni Pityut, a mi kajla magyar vizslánkat a képbe, sehogy se illett rá ez a dolog.

Ahogy nincs két egyforma baba, úgy igaz lehet, hogy nincs két teljesen egyforma természetű kutya sem. Tehát minden, amit most ide leírok, és nálunk tökéletesen működött, talán másnál nem ennyire egyértelmű. Biztosan van benne szerencse, és persze nevelés meg alap hozzáállás is, de nálunk soha egy percig nem volt kérdés, hogy Pityu és Mici „tesó-státuszban” lesznek az első pillanattól kezdve. Ebben nagy segítség az a tény is, hogy Pityu lassan 4 és fél éve nincs tisztában azzal, hogy ő nem ember, és tényleg úgy is viselkedik, sokszor még beszélni is próbál – több, kevesebb sikerrel. (Nem vicc, tényleg olyan, mintha magánhangzókat próbálna artikulálni... :-) ) Ennek ellenére igyekeztünk ésszel egymáshoz szoktatni a két „gyereket”, szem előtt tartva néhány olyan alapszabályt, amit szerintem Mici és a legkisebb tesó érkezése után is ügyesen be kell tartanunk. Először is, a szőrös gyerek ugyanúgy megkap minden törődést és figyelmet, amit korábban is, – na jó, tőlünk talán egy kicsivel kevesebbet, de a hiányzó részt triplán bezsebeli Micitől –, és nem kapott semmilyen tiltást vagy korlátozást Mici érkezésekor, amit rossz néven vehetett volna, és összekapcsolhatta volna a kis nyöszörgő „betolakodóval”.  Az emeletre, ahol a hálószobák vannak, eddig sem jöhetett fel, a babaszoba tehát maradhatott továbbra is kutyamentes övezet, de a nappaliban szinte az első pillanattól kezdve érintkezhettek egymással. Pityu az első napokban csak gyengéden szagolgatta, megfigyelte a pöttöm, szuszogó csomagot, talán kicsit még félt is tőle, de aztán ahogy nyílt ki a világ Mici számára, úgy indult be a valódi gyerekes-kutyás élet. Először is anyukaként el kellett engednem az összes idealizált tervemet, amit az otthonunk baba miatti sterilizálgatásáról dédelgettem... Egy vizslával egy háztartásban...? Maga a lehetetlen küldetés. De megjegyzem – és ahogy szoktam, le is kopogom –, nincs is baj a gyerek immunrendszerével.  

Ma már a szemem se rebben, ha észreveszem, hogy megy a közös „kölesgolyózás” (=Mici adagolja a ropogós bogyókat: egyet magának, egyet a kutyának), Mici kap egy Pityu-puszit (=a kutyánk irgalmatlanul arcon nyalja a lányunkat azzal a hatalmas, érdes vizslanyelvével), vagy mindketten a lépcső alatti kuckóból kerülnek elő (=Mici bebújik Pityu után a kutyafekhelyre, és ott bandáznak).

Az, hogy imádják egymást, nem is kérdés, Mici gurgulázva kacag minden alkalommal, amikor meglátja „Työ”-t, amely elnevezés gyanítom a „Pityu” és a „kutya” szavak közös „ty”-betűjéből eredeztethető nála, igaz, egyelőre minden más szőrös négylábú állatra ugyanezt a „kifejezést” alkalmazza az én kis bongyori zoológusom. Az egyik legszebb jelenet az volt, amikor Mici még csak bizonytalanul tipegett, és belekapaszkodott a „nagytesó” nyakörvébe, aki érezve a felelősségét, minden önuralmát összeszedve szinte tyúklépésben kezdett lassan araszolni, hogy együtt tudjanak sétálni néhány lépést.

Bár Pityu alapvetően remekül tűri, ha Mici nyúzza – persze ha valami nagyon nem tetszik neki, akkor egyszerűen kicsit odébb ül –, de a kutya arra is tökéletes, hogy Mici megértse, mi a különbség a simogatás és a mezei püfölés között. Ha nagy lendülettel nekikezd Pityu hátpaskolásának, most már elég rászólni, és máris gyengéd üzemmódra vált, aminek nem egyszer vettük hasznát pl. a játszótéren. (Mondjuk homokozólapáttal simogatni a másik kisgyerek fejét még mindig nem az igazi, de jobb, mint ütögetni vele puszta szeretetből...)

A kutya-gyerek kombó nekünk, szülőknek is jó lecke... Ha elindulunk bárhová négyesben, az felér egy laza tréninggel majd arra az időkre, amikor már tényleg két gyerekkel kell egyszerre megbirkóznunk. És szerintem egész jól megy ez nekünk, egyetlen esetet leszámítva...

A „Reszkessetek betörők” alaphelyzete, gondolom, mindenkinek megvan... Na, hát pár héttel ezelőtt velünk is megtörtént: a nagy kapkodásban nemes egyszerűséggel otthon felejtettük az egyik gyereket...

Szerencsére nem Mici volt az :-)

Mici, Pityu és Nóri

Ui: a fotó Mici és Pityu első találkozásán készült