2015. 01. 06.

Amióta anyuka lettem, kicsit egybe folynak a napok. És igen, talán a hetek, a hónapok és az évek is. A régi életemben november tájékán sodró vákummal magába szippantott az év végi őrület, amikor egyszerűen minden, de minden december utolsó heteire fut ki. Az ünnepek előtt csúcsosodik a téboly, majd egy éles váltással kirepülsz a spirálból, hogy aztán egy nagy adag fahéj, narancs és fenyő illatú vattapamacsban landolhass, és belekuckózhass az ünnepekbe. Hirtelen csend lesz, és nyugalom. Van idő összegezni, átgondolni, tervezgetni, pihenni. És aztán szépen, lassan, komótosan belökni az új évet.

Hát, most ez az érzés elmaradt. Nem mondhatnám, hogy sokkal pihentetőbben teltek volna a napok az ünnepek alatt, mint egyébként... „Az anyukák soha nem mennek szabadságra”, mondja nagyon találóan az egyik aktuális reklám, és tényleg... Karácsony ide, Szilveszter oda, a reggelek mégiscsak mindig ugyanakkor kezdődnek. Úgy értem, ugyanolyan korán... Ami változott, hogy az ünnepek alatt tényleg minden időt egymással töltöttünk, csak és kizárólag Miciről és Venciről szólt majd’ két hét, vagyis teljesen kiestem a házimunka-ritmusból, és most hegyekben áll a mosnivaló a házunk minden szegletében. Újévi fogadalmat nem is tettem, első kihívásnak éppen elég lesz fölszámolni az őskáoszt. Még el sem kezdődött rendesen a január, és én máris loholok magam után...

Régebben talán még megvolt az az bizonyos „tiszta lap” érzésem is év végén. Mert tényleg le tudtam zárni a legtöbb dolgomat december 31-gyel, és újakat kezdtem január első napjaiban. Most viszont pontosan ugyanazt csináltam szerdán, mint amit csütörtökön. Persze volt közben buli és éjfélkor Himnusz meg lencse virslivel, de semmi változás nem történt, ami miatt nagyon indokolt lenne képzeletbeli vonalakat húzni, meg tiszta lappal indítani 2015-öt. Igazándiból egyáltalán nem is szeretnék tiszta lapot! Nagyon is szeretem ezt a Mici és Venci kriszkrakszaival teli, enyhén már gyűrött, nyálas, foltos kis lapomat. Amin azért még bőven van hely az idei év új izgalmainak. Alig várom például, hogy Venci kúszni-mászni kezdjen, kibújjanak az első fogai és hogy Mici is megkoronázza a fognövesztő időszakát a két utolsó kis gyöngyszemmel, a felső szemfogaival – mert már csak ezek hiányoznak, juhhej!!! Várom, hogy kisüssenek az első igazán melengető tavaszi napsugarak, hogy egy szál pólóban mehessünk majd a családdal a szabadba! Mici májusban már két éves lesz... Biztosan lesz majd babazsúr és persze rengeteg lufi az ünnepelt kedvéért! Nyár végén Vencel is szülinapos lesz, hihetetlen, hogy máris itt tartunk, bár egy kicsit azért előre szaladtam... Apropó, ez idő tájt lesz az, hogy Vencel is előre szalad már! Alig várom! Meg azt is, hogya két gyerekem elkezdjen olyan igazán jóízűen együtt játszani. És ez talán nem is lesz olyan nagyon sokára, mert Mici folyamatosan szórakoztatja a kisöccsét, aki hálásan gurgulázik rajta, bár egyelőre csak heves kalimpálással tudja viszonozni a dolgot. Várom az új kihívásokat a munkahelyemen is, és Palkóval is beterveztünk már most jó néhány közös programot magunknak az új évre. Várom a nyarat, várom május első vasárnapját, várom a most hétvégét, és várom a holnapi napot is, amikor semmi különösebb nem történik majd velünk, csak tovább maszatoljuk ezt a valaha volt tiszta lapot a gyerekeimmel. Ha behunyom a szemem – akkor egyrészt van esély rá, hogy elalszom, mert kicsit rázós volt a múlt éjszaka...:-) –, másrészt tetszik a mozi, amit látok! És innen tudom, hogy most a helyemen vagyok és jól érzem magam a bőrömben. Persze nem csak innen, de a „jövőbe látásom” egy egyértelmű diagnózis mindig magamnak magamról. Ha van mit várni az Újévtől, akkor minden rendben!

Remélem, nektek is tetszik a saját mozitok, ha 2015-re gondoltok! Buék, anyukák!

Nóri